Sziasztok!
Elég régen volt már bogbejegyzés, és ez azért volt, mert
végeztem az iskolával és próbáltam teljes mértékben kihasználni a nyarat, míg
mielőtt munkába állnék.
Mivel már szeptember van így elmesélhetem, hogy elsejével
kezdtem az első munkahelyemen, amit eléggé szeretek, nem túl megterhelő, és
esélyes hogy ennek köszönhetően több poszt is várható, de nem merek semmit se
ígérni.
Egyelőre tervben vannak rutinos bejegyzések, ezeken kívül szerzeményes
és kedvences posztokkal is készülök.
De most egy kicsit a munkámról, egyelőre annyit szeretnék
elárulni, hogy a szakmámban tudtam elhelyezkedni egy nyugodt nem túl megterhelő
munkakörben. Ezeknek mind nagyon örülök, ugyanis amit tanultam azt nagyon
szerettem és eléggé érdekelt is ahhoz, hogy később ebben a szakmában dolgozzam.
Főleg irodai munka az, amit végzek, de persze elég sokat járunk ki terepre is .
Aki esetleg nem tudná én környezetvédelmi technikusként végeztem, szóval ebbe
elég sok minden beletartozik, például nemzetiparok, vízgazdálkodás,
természetvédelem, munkavédelem és még sorolhatnám, elég összetett szakma az már
biztos.
A nyaram nagy részében vezetni jártam illetve az otthoni munkákat is megcsináltam, de ezek mellett voltak strandolások, nyaralás, és rengeteg közös program is. Amit még külön meg kell említenem az a sok sok gyönyörű naplemente volt. Imádtam ezeket a lopott perceket.
Remélem Nektek is olyan jól telt ez a nyár mint nekem! :)




