2015. július 1., szerda

Júniusi kedvencek

Sziasztok! 


Most egy kedvences bejegyzésdel jöttem. Vegyesen lesz minden, de most nem lesz könyves kedvenc ugyanis érettségiztem ezért inkább a  tételeket lapozgattam, így smink termék is minimális lesz.



Treaclemoon - The raspberry kiss errőll nem írnék sokan mert ezekről a termékekről már írtam egy külön bejegyzést amit itt megtalálsz. Napozás után használtam , kevés is elég belőle és elég könnyed, a nyári melegbe is elviselhető. 

Avon - sun maxi tan napozást segítő krém, csodálom hogy mégcsak meg sem említettem ezt terméket, mivel már tavaly nyáron is reneteget használtam és imádtam akkor is és most is. Segíti a barnulást , egyenletesebb színem lesz tőle és tovább is marad barna a bőröm.  Imádom ♥ . Szerintem nem sokára erre is szánok egy kis időt és írok róla egy külön bejegyzést. 



Freeman avokádó és zabkása bőrtápláló agyagos arcpakolás- ezt nem rég kaptam éas imádom, mivel rögtön hogy megkaptam bevittem a fürdőszobába így kimaradt a szerzeményes bejegyzésből, az illata nekem nagyon tetszik olyan gyógyszertári gyyógynövényes. Sokkal szebb lett az arcom amióta ezt használom.

Garnier energizáló bőrradír gél- mikor megtisztitom az arcomat ezt hsználom reggel is és este is mert sokkal tisztábbnak érzem vele a bőrömet. A szemcsék nem durvák így mindennapos használatra tökéletes. 




Avon pirosító és barnító gyöngyök- ezek még régi kiszerelésűek de lassan fogy ezért még mindig rengeteg van mindkettőben. Szeretem őket, természetes árnyalatok, jól építhetőek.




Avon- bőrnyugtató korrektor szemallatti karikákra való korrektor, amiről már részletesen írtam az előző posztban.

A hónapban legtöbbször a Labello kókuszos lipbutter-jét hasznátam, nem hidratál annyira mint a vaniliás de nyáron épp elég.



Avon incandessence parfümjét használtam minden nap, eléggé megkedveltem bár szerintem már volt róla bejegyzés. :)


Maybelline the colossal volume vízálló szempillaspirál tökéletes a nyári melegbe, nem folyik el és nap végén is a helyén marad. A pillákat szépen szétválasztja, dúsít és hosszabít. 

2015. június 30., kedd

Teszt- Avon bőrnyugtató hatású folyékony korrektor

Sziasztok!




Most ismét egy tesztes bejegyzéssel jöttem. Nemrég megrendeltem az avon folyékony korrektorát, ami nagyon jó döntés volt, ugyanis fantasztikus. Nekem nagyon bevált és tökéletesen teszi a dolgát.


Két árnyalatban kapható, nekem a Fair árnyalat van meg.
Ára : 999 Ft  6ml -es termék.
1 hónapja használom és egyáltalán nem látszik hogy fogyott volna belőle.
 A fedése jó , közepesnek mondanám, talán kicsit sárgás a színe de miután eldolgozom ezt kicsit sem lehet látni.

Összességében, én nagyon elégedett vagyok ezzel a termékkel és másoknak is nyugodt szívvel ajánlom. A hétköznapokra tökéletes, nem gyűlik össze a ráncokba.  Az ára is elég jó, akciósan 600 Ft-ért is belehet szerezni. 






2015. június 22., hétfő

Nyári Gift swap

Sziasztok! 

Részt vettem én is a Rami által szervezett nyári gift swapon. :)  Én Dórinak ajándékoztam, nekem pedig Zsani küldött ajándékot. :) Zsani nagyon figyelmes volt mert megkérdezte hogy minek örülnék és hogy miket szeretek, ezek a kis figyelmességek nekem nagyon jól esnek. :) Bár nem hiszem hogy sokat segítettem volna Neki hogy miket is rejtsen a csomagomba.  :D


Nagyon örültem a kapott termékeknek, mert eddig még nem próbáltam ki az orfilame termékeit és miss sporty márkának a sminktermékeit, eddig csak körömlakkot próbáltam tőlük, úgyhogy most nagyon örültem hogy kipróbálhatom ezeket is , ráadásul Zsani nagyon jó termékeket választott nekem. :)

Ami a csomagban volt: 

- Tibi csoki feketeribizlikrémes tejcsoki  ( igazság szerint már el is fogyott.. ^^)
- Miss sporty rúzs 59 High Red árnyalatban (iszonyú szép színe van)
- Miss sporty ajakkontúr ceruza 012 wine árnyalatban
- Miss sporty két részes szemhéjpúder 213 Sleek-looking
-Oriflame veryme szemhéjtus fekete színben



A szemhéjpúdernek nagyon szép natúr színe van, nekem ezek a színek a kedvenceim ezért ez telitalálat volt. :) Nem volt szívem belenyúlni úgyhogy erről nem csináltam swachot. 


Imádom  a színét *-*  olyan gyönyörű már alig várom hogy használhassam. :)


Felül a szájkontúrceruza látható, ennek is nagyon szép színe van és ilyen árnyalatom még úgy sincsen szóval ennek is nagyon örülök. :)

Alatta a rúzs látható, hát nem gyönyörű?! *-*

Legalul pedig a szemhéjtus látható, szép fekete és elég vékony vonalat lehet vele húzni, ráadásul kis helyen is elfér. :)


Mégegyszer nagyon szépen köszönöm Zsaninak a csodás ajándékokat! :) 












2015. június 11., csütörtök

Avon rendelés :) Júniusi katalógus.

Sziasztok! 


Ma az avonos rendelésemet szeretném megmutatni nektek.  :)


Elég sok mindent rendeltem, de egyszerűen imádom az avont, rengeteg jó terméke van aminek alig lehet ellen állni és most tök jó akciók is voltak. :D


Rendeltem egy Avon naturals szettet ami zöld teás és verbénás, ez a szett 999Ft-ba került.
Isteni frissítő illata van mindegyiknek. A testápolót már ki is próbáltam hamar beszívódik nyárra épp elég hidratálást biztosít. .)
Szett tartalma : 
- Tusfürdő 200ml
-Testápoló 200ml
-Testpermet 100ml



Avon senses vaníliás és shea vajas tusfürdő (500 ml) nagyon finom kellemes illata van.  599 Ft.
Már alig várom hogy használjam.

Simply delicate intim lemosó hab virágos illattal 559Ft 150ml-es kiszerelés  Erről nem tudok sokat mondani eddig a sima géles lemosóját használtam az avonnak de gondoltam kipróbálom ezt is .


Solutions mellfeszesítő krém, sima egyszerű krém jó illata van , eddig géles tubusos kiszerelését használtam de annak kezd megváltozni az állaga. De jobban szeretek direkt erre való krémeket használni ezen a területen és most jó árba is volt.
150 ml - 899Ft

Nagyon rég rendeltem már smink terméket de most ez is becsúszott mert kedvező áron volt kapható. EZ egy folyékony korrektor a szem alatti karikák eltüntetésére.
Fair árnyalat- 6 ml - 599 Ft


Két hajas terméket is rendeltem. Az egyik az argánolajos hajvégápoló olaj , ebből mér egyet elhasználtam és nagyon szerettem.  Nagyszerű áron volt ezért újra rendeltem.
30 ml- 749 Ft

Simító hajkefe természetes sörtékkel- az összes fésűm kezd tönkremenni ezért már szükségem volt egy újra. Erre esett a választásom. Elég nagyon és szerintem agyon jól is néz ki.
1429 Ft-ba került ami elég jó ár egy ilyen fésűért.


2015. június 9., kedd

Teszt- Catrice Absolute Rose szemhéjpúder paletta


Sziasztok! 





Még nem igazán volt ilyen bejegyzés ezért úgy éreztem épp ott az ideje hogy erre is sort kerítsek. Elég sok képet készítettem róla hogy minden szemszögből látni lehessen, illetve bent is és kint is készítettem róla fotót.
A Catrice egyik palettája lett a kiválasztottam ,már lassan 1 hónapja megvan de még nem használtam még csak bele sem nyúltam, így ez tökéletes alany lett.
Mivel eléggé a natúr színek kedvelője vagyok ez egy nagyon jó választásnak bizonyult.
6 darab rose-nude árnyalatot tartalmaz, csillámos  vagyis inkább fényes és matt árnyalatokkal.
Szerintem eléggé pigmentált és kihasználhatóak a színei. Krémémmánián elég sok rossz véleményt olvastam róla ezért kicsit félve vettem meg, de nem csalódtam. Gyönyörű ez a paletta, mindennapos használatra tökéletes . Még a legvilágosabb fehéres árnyalat is pigmentált. Picit porzik de így is szépen lehet használni.  AZ ecset nem a legjobb de ez általában így szokott lenni.

1600-1700 Ft körül kapható a drogériákban . ( Rossmann, Müller)

Nekem nagyon tetszik és szerintem ez egy jól kihasználható paletta.

De jöjjenek a képek is róla:
( Az első három kép bent készült, a többi kint. )
















2015. június 3., szerda

Treacle moon ♥

Sziasztok!


Az előző bejegyzésben említettem a treacle moon termékeket és írtam hogy ezeknek szeretnék egy teljesen különálló posztot szánni. Ennek el is jött az ideje.



A márkáról pár szót: 
- nem végeznek állatkísérleteket
- édes, finom illatú az összes terméke
- az összes termék csomagolásán van egy kis "levélke" amit az adott illathoz írnak (ezt késöbb kifejtem)
-  csomagolás letisztult , nekem tetszenek :)
- testvajakat, testápolókat és tusfürdőket gyártanak
- Müllerben lehet őket beszerezni ( álítolag a Tescoban is vannak de én még nem találkoztam ott velük)


The raspberry kiss tusfürdő,
iszonyú finom az illata és rengeteg terméket kapunk, 500ml kerük 1300 Ftba, ami szerintem nagyon jó ár érte. Nem szárít és az illata sokáig érződik, eddig csak párszor használtam mert szeretném elfogyasztani a megkezdett tusfürdőimet. De mindenképpen beszerzek még ebből a termékből, csak lehet hogy más illatban.

 A kis levélke amiről beszéltem : 

"Ez csak igaz szerelem lehet... titokzatos mosollyal beteszi a levelet egy borítékba - a most szedett százszorszépekből fűzött lánccal együtt."


Testáplók, én ilyen kicsi 60 ml-es kiszerelésben vettem mert gondoltam először kipróbálom és így több illatot is próbálhattam. Gyorsan beszívódik és az illata elég sokáig megmarad. Télre nem biztos hogy elég de tavasszal és nyáron biztosan elég ápolást biztosít.



The raspberry kiss testápoló, ugyan olyan illata van mint a tusfürdőnek édes és málnás és hamar beszívódik.


Iced strawberry dream, a papíron az szerepel hogy ez egy limitált kiadású termék , a csomagolása irtó aranyos, az illata olyan eperfagyis :D


Sweet blueberry mamories , ez nem édes inkább karacsonyi illatú. :D Legalább is engem a karácsonyi illatokra emlékeztet, picit fűszeres de nekem tetszik, és hát ezek a kis madárkák az elején ennivalóak. 











2015. június 2., kedd

Májusi szerzemények

Sziasztok!


Most egy szerzeményes bejegyzéssel jöttem nektek. Ezeket májusban vásároltam nem egyszerre ezért összegyűjtöttem és egy posztban mutatom meg mik is ezek az újdonságok.


Felfedeztem hogy a Müllerben lehet kapni treaclemoon termékeket rögtön le is csaptam rájuk, imádom őket , isteni illatuk van nem tesztelnek állatokon és iszonyú cuki a csomagolása. Ezekről szeretnék egy külön posztot írni, mert egyszerűen fantasztikus termékek. 
- The raspberry kiss tusfürdő (500ml) 1300 Ft
- the raspberry kiss testápoló (60 ml) 400Ft
- iced strawberry dream testápló (60 ml) 400 Ft
- sweet blueberry memories (60 ml) 400Ft


A Dmben is jártam és megláttam hogy a kézmosok most nagyon jó áron kaphatóak ha kettő terméket veszünk darabja 379 Ft helyett csak 249Ft-ba kerül.
- Balea málnás és citromfü krémszappan 500ml
- Balea Paradise Beach limitált folyékony szappan 500ml

Ebelin púderecset -mivel kivonják a forgalomból ezt is leárazva vettem meg 1899 Ft helyett 949 Ft-ba került. Puha és gyönyörű. 


Catrice absolute rose szemhéjpúder palettáját a rossmanban vettem 1500-1700 Ft lörül volt az ára, nekem már megvan a nude változata és ezt elégé szeretem ezért gondoltam teszek ezzel is egy próbát, még nem használtam.

Az Essence két szemrevaló ecsetét a müllerben vettem meg mert máshol még nem találkoztam velük, már hasznltam őket és azt kell mondjam egész jó ecsetek.
-Essence satírozó ecset 500-600Ft körül volt a másik is ilyen árban volt kb


Két új könyv tulajdonosa is lettem ebben a hónapban, de ezeket a barátomtól kaptam de én választhattam ki őket. A könyvmolyképző honlapjáról rendeltem őket.
Az egyik egy új sorozat első része a másik pedig az egyik kedvenc könyvem folytatása. Még nem álltam neki egyiknek sem mert most a szóbelire készülök de ha vége az érettséginek rögtön rávetem magam ezekre. :D

- Michelle  Hodkin - Mara Dyer eszmélése 3499Ft
- Jessica Sorensen - Callie & Kayden és a megváltás 2999Ft







2015. június 1., hétfő

Májusi kedvencek ♥

Sziasztok! 


Eléggé rég volt kedvences bejegyzés, ezért úgy gondoltam hogy megmutatom nektek a májusi kedvenceimet. :)
Elég sok kedvenc gyűlt össze az elmúlt hónapban, nézzük is őket: 



Avon Senses lagoon testradír, nem olyan durvák a szemcséi ezért én mindennap használom, nem szárítja a bőrömet és frissítő illata van . Többféle szemcsét tertalmaz, vannak nagyon picik és vannak nagyobbak is bár ezek kisebb létszámban található meg benne.

Essence Ultime mineral strenght hajerősítő spray nagyon finom illlata van és a hajam imádja, puha és fényes lesz tőle, és kevés is elég belőle.

Anew Vitale nappali krém SPF 25-tel , a Nivea krémtől amit használtam előjöttek a pattanásaim ráadásul irritálta a bőrömet pedig érzékeny bőrre való változatot használtam, most ezzel javítgatom az arcomat és nagyon tetszik a hatása, kellően hidratál és az illata is tetszik. Nem irritálja a bőrömet.

Avon Incandessence perfümjét nagyon megkedveltem, pedig mikor megkaptam egyálltalán nem tetszett az illata, de most egyszerűen imádom. 
Incandessence: ragyogás, boldogság, bűvölet. A virágos illatjegyek kompozíciója (orchidea, tulipán, bazsarózsa)




Labello Lip Butter egyszerűen imádom, az elmúlt időszakban főleg ezt a kettőt használtam, a vaniliásat és a kókuszosat, nagyon jól ápol és imádom . :D

Astor rúzsceruza már nem tudom melyik árnyalatban mert lekopott sajnos. :( picit nyomin néz így ki viszont az számít ami belül van és belül fantasztikus termék található.

Maybelline Color Tattoo 65-Pink Gold árnyaltba, szép és szolid, minden nap ezt viseltem és nap végén is ugyan ott volt ahol reggel. 

Manhattan Multi Effect szemhéjpúder  95R Mad Maroon, természetes szín, mélyítésre tökéletes ez volt a második legtöbbet használt termék amit haszhnáltam.


Avon Aero Volume szempillaspirál nagyon szép pillákat csinál, szépen szátválaszt és hosszabít nagyon megszerettem. :)

Maybelline the Colossal Volume express vízálló szempillaspirál szépen szétválasztja a pillákat és nagyon tartós. :)


Két ecset kedvencem is lett mindkettő Avonos a felsőt púderezéshez az alsót pirosításhoz használom. 


Ezt a bourjois brigitte nyakláncot hordtam a legtöbbet szerintem nagyon jól mutat egy sima egyszínű felsővel is. 

Rég volt a blogon könyvkedvenc mert általában mindig elfelejtettem hogy ilyen is van, és mikor szedem össze a kedvenceimet ez soha nem jut eszembe. :$

AZ utobbi időben ez a könyv fogott meg a legjobban , már alig várom a folytatását. 
Born at Midnight - Született éjfélkor
Alkonyvölgy tábor 1

Leírása: (könyvmolyképzőről)

Légy üdvözölve a Fallen város erdőinek mélyén rejlő Alkonyvölgy Táborban!

Semmiképp se mulaszd el ezt az új, figyelemre méltó sorozatot, amely  elrabolja majd a szívedet, és kísérteni fogja álmaidat!
Miután egy este Kylie Galen egy rossz partira, rossz emberek közé keveredik, egyszer és mindenkorra megváltozik az élete. Anyja Alkonyvölgybe küldi ‒ egy problémás tinédzserek számára szervezett nyári táborba ‒, ám megérkezését követően alig néhány órán belül fájdalmasan világossá válik számára, hogy társai nem egyszerűen problémásak.
Alkonyvölgyben vámpírok, vérfarkasok, alakváltók, boszorkányok és tündérek tanulják és gyakorolják, hogyan használhatják különleges képességeiket, hogyan tarthatják kordában bűverejüket, és hogyan illeszkedhetnek be a normális emberek világába.
Noha Kylie mindig is kicsit másnak érezte magát kortársainál, azért abban is biztos, hogy ezekhez a természetfölötti szörnyszülöttekhez sem tartozik.
Vagy mégis? Ők váltig állítják, hogy Kylie közülük való, és nem véletlenül került a táborba. És mintha az élet nem lenne már így is épp eléggé bonyolult, Derek és Lucas is belép a képbe. Derek, a féltündér eltökéli, hogy Kylie a barátnője lesz, Lucas pedig, az oltárian szexi vérfarkas közös titkot rejteget a múltból a lánnyal. A két fiú jobban nem is különbözhetne egymástól, mégis mindketten rabul ejtik Kylie szívét.

Ha velekinek esetleg megtetszik ezen a linken meg is tudja rendelni: http://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/cc-hunter-born-at-midnight-ejfelkor-szuletett-6671




2015. május 21., csütörtök

Avonos szerzemények

Sziasztok! 


Ma egy avonos szerzeményes bejegyzéssel jöttem, igaz most nem vettem olyan sok mindent de úgy gondoltam hogy nem várom ameg a következő hónapi rendelést míg megjön és megírom inkább most.


Most ezt a hét terméket rendeltem. 


Olyan akció volt most az újságban ami két termék vásárlase esetén elég jó áron jutottunk a 
termékekhez. 

Habfürdő esetén két termék került 1298 Ft-ba ( egy termék került 799Ft-ba) és mivel imádom az avonos habfürdőket így nem volt kérdéses hogy kihasznlom ezt az akciót. 
A két termék amire a választásom esett: 
- Rózsás habfürdő (500 ml)
- Ibolya illatú habfürdő (500ml)

A naturals samponokat is eléggé szeretem , hajmosáskor ez az első sampon amit használok. Jól habzanak és jól tisztítanak. KÉt termék került 1498 Ft -ba. ( egy termék került 1049 Ft-ba)
- Málna és hibiszkusz hajdúsító sampon (700ml)
- Csalán és bojtorján sampon vékonyszlú töredezett hajra (700ml)


Mostanában eléggé fogynak a kézkrémjeim ráadásul mindtha menekülnének előlem mivel mikor keresem soha nem találom meg őket. :D Így mivel ez is akciós volt ráadásul új illat nem volt kérdéses hogy kell nekem . 
- Avon naturals méz és tej kézkrém 75 ml  ( 349 Ft) 

Mivel imádom a testápolókat igaz most van még de nagyon megérte így megrendeltem az avon planet spa heavenly hydration testápoló balzsamját. 
Eredeti ára: 2199 Ft, akciósan : 999Ft 
Mivel még nem csalódtam egy planet spa termékben sem így biztos voltam benne hogy tőlük választok testápolót. Mivel a csomagolás eléggé jó ( tetején fólia is van) így biztos nem romlik meg amíg elhasználom a mekezdett testpolóimat.


Az utolsó termék amit rendeltem az egy alapozó- és púderecset volt. Sok jót olvastam már róla így én is megrendeltem a Luxe ecsetét. Elsőre nem tűnik túl tömöttnek viszont ha alapozásra nem is pirosításra vagy púderezésre biztos beválik majd, mivel nagyon puha és jó a fogása is.





Csomagom érkezett

Sziasztok!

Nemrég részt vettem egy nyereményjátékon és nagy szerenycsémre meg is nyertem. Aminek elképesztően örültem. :) Arra gondoltam hogy egy bejegyésben megmutatom miket nyertem
.
Nézzetek be Petra blogjára mert mindig remek posztokat ír és oszt meg. ( Az Ő blogja az én személyes kedvencem ezért mégjobban örültem mikor megtudtam a nyereményjáték eredményét.)

Petra blogja: http://blogofpetra.blogspot.hu :)


 A csomag az eredményhírdetés után pár nappal meg is érkezett hozzám. :) Ezek a szépségek lapultak a kis csomagban. :)



Balea Epres arcmaszk ami két használatra elegendő, még nem próbáltam de mivel imdom az epres dolgokat így biztosan szeretni fogom. 

Blistex Málna és Limonádé ajakápoló, ennek is iszonyatosan örülök hiszen imádom az ajakápolókat és ezt a fajtát még úgysem próbáltam . 


Yankee Candle mangós tart aminek nagyon nagyon finom illata van,, mikor kibontottam a csomagot már akkor is megcsapott ez a finom illat. Imádom! :)

Teekanne Indiai chai tea vanilai és fahéj ízű, imádom a teaákat úgyhogy ennek is nagyon örültem. 



Két körömlakkot is kaptam.  Nem tudom hogy ezeket mennyit fogom használi hiszen vagy géllakk vagy zselé van a körmeimem de ha éppen nem jutok el lidőben a körmösömhöz biztosan kipróbálom majd őket.
Az Orly lakk egyszerűe fantasztikus nagyon szép színe van , nagyon tetszik az árnyalata : Androgynie .

A másik lakk egy Lovely classic körömlakk aminek lila színe van egy kis kékes csillogással amit a képen is  jól lehet látni, az egyik kedvenc színem a lila így ez is nagyon megnyert.


Remélem hogy tetszett ez a bejegyzés és benéztek a Petra blogjára is! :)